A Győr a női kézilabda Barcelonája

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 30. 17:31
A női kézilabda Bajnokok Ligájában érdekelt hölgykoszorúk vezetőedzőit megkérdezték arról, mely gárdák a sorozat legnagyobb favoritjai, és egyetlen szakember sem hagyta ki a felsorolásból az itthon egyeduralkodó Győrt, amelyet nem mellékesen az egyik nemzetközi szaklap álomcsapatként méltatott. A Rába-partján hivatalosan a döntőbe jutás az elvárás, ugyanakkor a szurkolók, vezetők és nyilván a játékosok ennél többről álmodnak...



A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata eddig is ott toporgott a "tűz" közelében, zsinórban ötször jutott be a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjébe, onnan azonban csak egyszer sikerült továbblépnie, 2009-ben finalista volt, de a Viborg elleni csata után be kellett érnie az ezüstéremmel.

Most minden esély megvan arra, hogy a legfényesebb medáliák kerüljenek a győri lányok nyakába. Az itthon kvázi legyőzhetetlen csapat nyáron Jovanka Radicevic és különösen Andrea Lekics, valamint Heidi Löke leigazolásával nagyon megerősödött. Olyannyira, hogy a Planet Handball.com című szaklap Dream Teamnek nevezte az ETO-t, hozzábiggyesztve azt is, hogy a BL toronymagas favoritja.

"Az esélyesség terhét el is kell viselni... Napi szinten nem foglalkozunk azzal, hogy sokak szerint idén megnyerhetjük a BL-t, de nyilván azért dolgozunk, hogy minél sikeresebben szerepeljünk, és ennek megfelelően igazoltunk a nyáron. A vezetők egyébként a döntőbe kerülést tűzték ki célul. Mi úgy megyünk neki a sorozatban minden meccsnek, hogy nyerni akarunk. Csupán az éppen előttünk álló feladatra koncentrálunk, most éppen arra, hogy jussunk tovább a csoportból, a többi pedig még meglehetősen messze van..." - nyilatkozta a Kézilabda.hu-nak Konkoly Csaba, a győriek vezetőedzője.

Megjegyezte: csapata "még messze van a nagyon-nagyon jótól", de már most is erős, s felkészülten várja a BL-nyitókörét, a Randers elleni dániai randevút. Még mielőtt a szakember erre részletesebben kitért volna, elmondta, leánysága Radiceviccsel, Lekiccsel és Lökével valóban acélosabbá vált, neki pedig edzőként több a variálási lehetősége lett, és a korábban is Győrben játszók tovább fejlődtek.

"A csapatépítéssel szerencsére a vártnál nagyobb léptekkel tudtunk haladni, a pályán és a pályán kívül is hamar összekovácsolódott, egységessé vált a társaság, s ez a játékban és az eredményességben is megmutatkozik. Külön öröm a számomra, hogy a nyáron távozott Simona Spiridon kiválásával sem gyengült a védekezésünk, egyáltalán nem kapunk több gólt, mint előtte, viszont többet szerzünk, köszönhetően gyors középkezdésből induló játékunknak" - tette hozzá a 41 esztendős szakember.

Tény: a Győr a szezonban - beleértve a felkészülési partikat is - valamennyi meccsét megnyerte, a legtöbbet szinte kiütéssel. Mi a titok? Konkoly megpróbálja "férfiasabbá" tenni az együttese játékát, ez kiváltképp a technikai elemekre, a gyorsasága, a lövőerőre, valamint a páros kapcsolatokra vonatkozik.

Az eredményekből kiderül: Görbicz Anita és társai jó úton járnak. Ezen az úton a következő állomás a Randers elleni idegenbeli BL-meccs, vasárnap 15 órától. "A dán csapat magabiztosan vette a selejtezőt, továbbá legyőzte a Viborgot is, szóval nagyon komolyan kell vennünk. Randers a dán kézilabda egyik reprezentánsa, és több légióst is szerepeltet. Susann Müller személyében német irányítója van, a kapujában pedig brazil játékos áll. Számunkra fontos a jó nyitány, így természetesen nyerni szeretnénk vasárnap" - mondta Konkoly, aki a többi riválist is jellemezte egy-egy mondatban.

A Hypót brazil válogatottnak nevezte, miután tele van dél-amerikai játékossal. Úgy véli, Németh András vezetőedző és jelek szerint Rédei-Soós Viktória nagy erősítés az örökös osztrák bajnoknak, amely a nevezettek mellett Temes Bernadettet is foglalkoztatja. Kérdés, hogy miképp lehet ötvözni a dél-amerikai stílust az európaival, s mennyire lesz ez sikeres a nemzetközi porondon. Konkoly a Metz kapcsán az agresszív védekezést emelte ki, továbbá azt, hogy csapata a nyári Sparkassen-kupán szoros meccset játszott a franciákkal, s a lányainak csak végjátékban sikerült föléjük kerekedni.

Mindezekkel együtt, elfogultság nélkül kijelenthetjük, a Győr mind a három csapatánál jobb, meglepetés lenne, ha nem simán, az első helyen jutna tovább. Nem is az a kérdés, hogy a Konkoly-csapat miként teljesít a csoportkörben, hanem az, hogy a mostani kiírásban teljesül-e az álma...

BAJNOKOK LIGÁJA, C CSOPORT
GYŐR

BL-szereplés: 9. alkalommal

Döntős (1): 2008/09

Elődöntős (5): 2006/07, 2007/08, 2009/10, 2010/11

Csoportkör (2):
2000/01, 2005/06

Selejtezős: 2004/05

PROGRAM


Randers-Győr, 2011.10.02., 15:00

Győr-Metz, 2011.10.09., 15:00

Metz-Győr, 2011.10.30., 17:00

Győr-Randers, 2011.11.05., 16:30

Hypo-Győr, 2011.11.09.,  20:20

Győr-Hypo, 2011.11.13., 17:15

CSOPORTRIVÁLISOK
HYPO

BL-szereplés: 19. alkalommal

Győztes (4): 1993/94, 1994/95, 1997/98, 1999/2000

Döntős (2):
1995/96, 2007/08

Elődöntős (5):
1996/97, 1998/99, 2004/05, 2006/07, 2008/09

Negyedöntős (1): 2005/06

II. csoportkörös (1):
2010/11

Csoportkörös (5): 2000/01, 2001/02, 2002/03, 2003/04, 2009/10

Németh András, az osztrák bajnok Hypo Niederösterreich vezetőedzője:
"A trófeáért szeretnénk versenyezni, hosszú távon ez a cél, de időre van szükségünk, hogy eljussunk erre a szintre. Lépésről lépésre haladunk, és majd meglátjuk, mire jutunk. Ebben a szezonban egyértelműen a Győr a Bajnokok Ligája favoritja, nagyon erős csapat, azt hiszem, csak önmagát verheti meg..."

METZ

BL-szereplés: 14. alkalommal

Nyolcaddöntős (2): 1994/95, 1995/96

A 32 között volt érekelt (1):
1993/94

Csoportkörös (6): 1996/97, 1997/98, 1999/00, 2000/01, 2008/09, 2009/10

Selejtezős (4): 2004/05, 2005/06, 2006/07, 2007/08

Sébastien Gardillou, a francia bajnok Metz Handball vezetőedzője: "Megtiszteltetés lesz ilyen rangos ellenfelek ellen játszani. A Győr a végső győzelemért küzd, nyáron leigazolta a világ legjobbját. A Hypo több a dél-amerikai, mint az európai játékos. A Randers a dán kézilabda reprezentánsa, tele válogatott kézissel. Szóval: óriási kihívás előtt állunk a csoportban."

RANDERS HK

BL-szereplés: 2. alkalommal

Csoportkörös (1): 2010/11

Jan Leslie, a dán ezüstérmes, selejtezőből továbbjutott Randers vezetőedzője: "A csoportunkban valamennyi csapat nagyon erős, ezért minden egyes győzelemnek nagyon fogunk örülni. Abban reménykedünk, hogy jobbak leszünk, mint tavaly, amikor egy győzelemmel utolsóként zártunk a Bajnokok Ligája csoportkörében. A Győr megnyerheti a sorozatot, hiszen kiváló együttes, olyan a női kézilabdás mezőnyben, mint a Barcelona a labdarúgásban..."

FAVORITOK
LARVIK - 13-szoros norvég bajnok, 11-szeres kupagyőztes

BL-szereplés: 13. alkalommal

Győztes (1): 2010/11

Elődöntős (3):
2001/02, 2003/04, 2009/10

Negyedöntős (3): 2000/01, 2002/03, 2006/07

Csoportkörös (5): 1994/95, 1997/98, 2005/06, 2007/08, 2008/09

VALCEA - 17-szeres román bajnok, 14-szeres kupagyőztes


BL-szereplés: 12. alkalommal

Döntős (1): 2009/10

Elődöntős (1): 2008/09

A 32 között érdekelt (1): 1999/00

II. csoportkörös (2): 2007/08, 2010/11

Csoportkörös (5): 1995/96, 1996/97, 1997/98, 1998/99, 2000/01

Selejtezős (1):
2002/03

ITXAKO - 3-szoros spanyol bajnok, 2-szeres kupagyőztes

BL-szereplés:  4. alkalommal

Döntős (1): 2010/11

Csoportkörös (1): 2009/10

Selejtezős (1): 2008/09

VIBORG - 13-szoros dán bajnok, 8-szoros kupagyőztes

BL-szereplés: 16. alkalommal

Győztes (3): 2005/06, 2008/09, 2009/10

Döntős (2):
1996/97, 2000/01

Elődöntős (1): 2002/03

Negyedöntős (3): 1997/98, 2004/05, 2006/07

Nyolcaddöntős (1): 1994/95

II. csoportkörös (1): 2007/08

Csoportkörös (4):
1995/96, 1999/00, 2001/02, 2010/11

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Veszprém készen áll a BL-re!
A Bajnokok Ligája B csoportjában érdekelt csapatok vezetőedzői - köztük a Veszprémet gardírozó Mocsai Lajos - egyetértenek abban, hogy a sorsoláson a vak szerencse velük babrált ki a legjobban, miután ez a szextett a legerősebb....
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
BL: a Szeged túlélné a halálcsoportot
A Szeged kőkemény csoportba került a Bajnokok Ligájában. Már továbbjutása is bravúr lenne, miután olyan ellenfelekkel kell megküzdenie a legjobb 16 közé jutásért, mint a végső győzelemre hajtó német Kiel, a szintén a trófeáról...
Tovább a teljes cikkhez »
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu