Hajdu: Böhn jobban kampányolt!

Szerző: Kézilabda.huLétrehozva: 2011. augusztus 31. 16:01
A norvég Karl Erik Böhn szövetségi kapitánnyá való kinevezése kapcsán a "verseny" egyik vesztese, Hajdu János a Kézilabda.hu-nak elmondta, az lett a befutó, akinek jobb volt a választási kampánya. Amondó, két esztendőn belül kiderülhet, a döntés helyénvaló volt-e, mindenesetre szurkol a női válogatottnak, merthogy a remélt sikeréből ő is profitálhat.

 

 

"Korrekt eljárás volt, beadtam a szakmai programom, kétszer is tárgyaltam az elnökkel, mielőtt megszületett volna a döntés. Nagy verseny volt, amelyből az került ki győztesen, akinek jobb volt a választási kampánya. A norvég edzőről számos cikk jelent meg, megszólalt még a nagymamája is. Elveszítettem a versenyt, de nem esem kétségbe, és szurkolok a csapatnak, hogy sikeres legyen, hiszen a sportágban, a szakágban dolgozókhoz hasonlóan abból én is csak profitálhatok. Sokan úgy érzik, bajban van a női válogatott, két év alatt kiderülhet, hogy a döntés jó volt-e - nyilatkozta hölgykoszorút a  pekingi olimpián a negyedik helyre vezető Hajdu Karl Eik Böhn kinevezése kapcsán.

- Tíz napja tudom a végeredményt, megéreztem, illetve a választási kampányt - amelyet a norvég tréner menedzsere profi módon irányított - figyelve lehetett erre következtetni. Engem a döntés óta számtalan újságíró hívott fel, de azt megelőezően senki sem keresett..."

A "mi lesz most?" kérdésre Hajdu János úgy válaszolt, nem tört össze a szíve, és nem adja vissza a diplomáját, ahogy az edzői képesítését sem - hamarosan munkába áll valahol.

"Vannak kérőim. Lehet, hogy külföldön, lehet, hogy itthon folytatom, vagy a felnőtteknél, vagy az utánpótlásban, hamarosan kiderül. Még egyszer mondom, nem öröm egy verseny vesztesének lenni, de nem tört össze a szívem - s szívből szurkolok a válogatottnak".

A "verseny" háromesélyes volt, Böhn és Hajdu mellett Kovács Péter neve szerepelt a jelöltek között. Utóbbi véleményére is kíváncsiak voltuk, a játékosként világbajnoki ezüstérmes szakembert azonban nem tudtuk elérni, miután Zimbabwében tartózkodik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Siti a szövetség hívására vár
Karl Eik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott új szövetségi kapitányának keddi kinevezése után elhangzott, a norvég szakember a jelenleg a székesfehérvári Alcoánál dolgozó Siti Beát szeretné felkérni másodedzőnek. Az egykori...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Norvég kapitány a kéziválogatott élén!
Karl Erik Böhn lesz a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya - jelentette Vetési Iván, a sportági szövetség első embere a keddi elnökségi ülést követő sajtótájékoztatón. A 46 esztendős norvég szakember szerződése a...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2011. augusztus 31. 18:27 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2011. augusztus 31. 18:27 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír