- Rendre sok gólt kapunk a mérkőzéseinken, de sokat is dobunk, mi lőttük a legtöbbet – mondta a SportHirado.hu megkeresésére válaszolva Kenyeres Fanni. – Én úgy vagyok vele, addig nincs baj a sok kapott góllal, ha legalább eggyel többet dobunk, mint azt ellenfél.
- Főként nincs baj, ha hárommal dob többet a csapat. Számítottak arra, hogy ősszel eléggé hullámzó teljesítményt nyújtó csapatuk elkapja a százszázalékos teljesítménnyel a Népligetbe érkező Debrecent?
- Igen, győzelemre játszottunk. Nagy menetelésben voltak a debreceniek, akiknek kiváló csapatuk van, rutinos játékosokkal a keretben és bizony a kispadjuk is elég hosszú. A Győrnek volt a közelmúltban hasonlóan tiszteletet parancsoló menetelése, ők akkor bajnoki címig jutottak és az egész szezonban nem engedtek ebből a teljesítményükből. A mostani sorozatnak messze még a vége, de úgy voltunk vele, valamikor el kell fáradniuk a debrecenieknek, erős csapat ide, hosszú kispad oda.
- Mivel sikerült megfogniuk azt a csapatot, amely eddig mindenkin kifogott?
- Azzal, hogy ellentétben a korábban tőlünk gyakran látottakkal nemcsak támadásban, hanem végre védekezésben is jól teljesítettünk. A taktikai utasításokat betartva kézilabdáztunk, pedig hibák most is akadtak, de azért többnyire koncentráltan, fegyelmezetten játszottunk.
- Szerényen elhallgatja saját teljesítményét, pedig tizenhárom góljával a mezőny legeredményesebb játékosának és a hazai győzelem kulcsemberének bizonyult. Találatainak többségét büntetőből szerezte, pontosan hetet, pedig nem is számít elsőszámú büntetőlövőnek a csapatban. Honnan volt a mersz?
- Kiélezett csatában nem elsősorban a technikai képességek a döntőek a büntetőknél, hanem a lelki erő. Nálunk Szucsánszki Zita és Zácsik Szandi a kijelölt heteslövő, de már mindketten rontottak előtte. Ráadásul amikor odaálltam először, Zita büntetőben volt lent, Szandi meg előtte nem sokkal hibázott el egyet. Kinéztem Elek Gábor edzőnkre, aki szemmel bíztatott: tessék elvállalnom. Jólesett részéről a bizalom, meg éreztem, hogy a fiatalabb társak is a rutinos társtól várják a megoldást, próbáltam megfelelni az elvárásnak, sikerült. Egyszer én is hibáztam ugyan, de azért a végeredmény szempontjából döntőnek bizonyult, hogy értékesítettem a heteseket. Pedig nagyon régen voltam kijelölt büntetőlövő, még a Vasasban és a Spartacusban, egyik sem mostanában volt…
- A Cornexiből kurta-furcsa körülmények között távozott, de a Ferencvárosban sokadvirágzását éli. Pedig sokszor nem is az eredeti posztján, balszélen szerepel, hanem középen, de ettől függetlenül tökéletesen átvette azt a szerepet a csapaton belül, amit korábban Németh Helga töltött be. Készült arra, hogy ennek betöltése is önre vár?
- Igen, ez a mamaszerep nagyon fekszik nekem. Egy jó szituációban csöppentem be a Ferencvárosba, új, fiatal csapat alakul, amelyben nekem nem csak kifejezetten a szélen van dolgom. Amikor idekerültem, kérdezte tőlem Elek Gábor, hogy vállalnám-e a játékot más posztokon is, ha a helyzet úgy adódik. Azt válaszoltam neki, ő az edző, amilyen poszton játszat, én ott próbálok a csapat hasznára lenni. Ballövőnknek, Németh Csillának eleve nincs cseréje, ráadásul sérüléssel is bajlódott. Nem vagyok egy klasszikus magas átlövő, de ha kell, akkor onnan, ha kell, akkor irányítóból próbálok eredményes lenni, vagy megjátszani a beállót, helyzetbe hozni a többieket.
- Nehezen indult be a bajnokságban a játékosállományát elnézve sokra hivatott Ferencváros. Most pedig, amikor legnagyobb skalpjukat aratták, hosszú szünet jön. Jókor vagy éppen rosszkor?
- Jól jön a szünet, vár ránk egy hosszú alapozás. A Debrecen legyőzése kellő önbizalmat adhat a folytatáshoz és erőt a ránk váró nehéz munkához. Egy csapat érése hosszú folyamat, nem megy egyik napról, egyik meccsről a másikra. A rutinszerzés és a formába lendülés is időt vesz igénybe. Mivel a kézilabda csapatjáték, nem elég arra hagyatkozni, hogy a húzóemberek, nálunk Zita, Szandi és Szamoránsky Piros majd hozzák sorban a meccseket. Így csak csatákat lehet nyerni, nagy rangadókat, háborút nem. Döntő volt, hogy egyre inkább beérnek, felnőnek a feladathoz azok a fiatalok is, akikben ott a képesség, de el kellett telnie jópár meccsnek, benne sikerrel, kudarccal, hogy megerősödjenek és felnőjenek a kulcsjátékosokhoz.
- Ebben pedig nagyon fontos szerep vár egy olyan játékosra, akire a pályán, kritikus pillanatokban is lehet számítani, hogy a csapatnak tartást, a fiatal társaknak erőt adjon. Önnek annak idején ki volt ez a játékos?
- A Vasasban egyértelműen Erdős Évi, aki a példaképem volt. Annak idején ő is hasonló szerepet töltött be, nemcsak klasszis szélső volt, hanem egy igazi vezéregyéniség is. Később már Székesfehérvárra kerülve érkezett egy olyan fiatal generáció, amelynek én voltak a rutinos társ. Sokszor „anyucinak” hívtak, én pedig próbáltam megfelelni ennek az elvárásuknak. Mint ahogyan teszem azt most a Népligetben is.
