Marian Cozma utcában a Cozma Aréna?

Szerző: S.B.Létrehozva: 2009. február 11. 17:58
Nem akarják feledni kedvencüket a szurkolók. Mind Veszprémben, mind Romániában több lakossági kezdeményezés is indult a kézilabdázó emlékének megőrzésére. Utcát, sportcsarnokot neveznének el róla, szobrokat és emléktáblákat is avatnának. Eközben tovább javult a sérültek állapota, Sesum a jövő héten akár már edzhet is.

Somfai Balázs a veszprémi közgyűlés utcanév bizottságának tagja úgy nyilatkozott a vehir.hu-nak, hogy csak akkor lehet utcát elnevezni valakiről, ha legalább húsz éve hunyt el. Ennek ellenére több lakossági kezdeményezés is érkezett a témában a városházára. Gyorsított eljárásra az elmúlt napokban úgyis bőven akadt példa...

 

Az illetékes elmondta, hogy szerencsésebbnek tartaná, ha inkább emléktábla, szobor vagy emlékmű őrizné a kiváló sportoló emlékét. Ennek pedig kiváló helye lenne a csapat otthonául szolgáló Aréna előtti téren. Ha azonban mindenképpen közterület viselné a nevét, annak a sportcsarnok közvetlen közelében kellene lennie.

Mások egyenesen a 2008 nyarán átadott Veszprém Arénát neveznék el az egykori beállóról. Hasonló lépésen gondolkodnak Bukarestben is, ahol keleti szomszédunk legnagyobb csarnoka őrizné a válogatott kiválóságának emlékét.

A bakonyi megyeszékhelyen a napokban egymást érik a megemlékezések. Csütörtökön a Pannon Egyetem szervez megemlékezéssel egybekötött felvonulást. A program 15 órakkor kezdődik az intézmény aulájában, ahonnan átvonulnak a tragédia helyszínére.

Tovább javult a támadás másik két sérültjének állapota is, Sesum a jövő héten akár a könnyített edzéseket is elkezdheti.

Hozzászólások
zolle zolika 2009. február 12. 15:40 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  31
ELÉG VOLT A ******BŰNÖZÉSBŐL-ORSZÁGOS MÉRETŰ DEMONSTRÁCIÓRA HÍV MINDENKIT A MAGYAR GÁRDA-FEBRUÁR 13-SPORTARÉNA-17 ÓRA MAJD A GÁRDA DEMONSTRÁCIÓJA UTÁN MENETEL ENYINGRE A TETTESEK TELEPÜLÉSÉRE!!!!!ADJUNK NEKIK!!!! GYERTEK MINNÉL TÖBBEN!!!ENNEK VÉGET KELL VETNI!!!!!NEM AKARUNK FÉLELEMBE ÉLNI ÉS NEVELNI A GYEREKEINKET!!!!
!külső hivatkozás, lehetséges spam!
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír