Mocsai: Isten nyugosztaljon, Cozma!

Szerző: Krasz EmilLétrehozva: 2009. február 8. 19:30
Szakadó havas esőben, több, mint kétezres tömeg előtt emlékezett meg a veszprémi kézilabdaklub a csapat szurkolóival, és a város sportbarátaival kézilabdázó klasszisára, a vasárnap hajnalban meggyilkolt Marian Cozmára. Debreczenyi János, a város polgármestere, Hunyadfalvi Ákos klubelnök és Mocsai Lajos a csapat vezetőedzője állt fel a pódiumra, hogy lerója kegyeletét. Mögöttük egy Cozma-portré lebegett a szélben, a csarnok bejárata fölött fekete zászló lobogott.


Hunyadfalvi Ákos: "A remek közösségről, a remek csapatszellemről híres a csapatunk, a családi ünnepeket közösen tartják meg. Iváncsik Gergőnek a vb után, csütörtökön született a kisfia, s a szombati volt az első nap, hogy a szokásoknak megfelelően ezt közösen megünnepeljék. A szórakozóhelyen minden indok és előzmény nélkül Marian Cozmába belekötöttek. Több személy lefogta, több szúrást kapott, majd kivitték az utcára, ahol szívtájékra kapott szúrást. Két társa igyekezett a segítségére, akik először nem is látták, hogy milyen súlyos a baj. Egyiküket hátulról vesén szúrták, állapota nem kritikus, de életveszélyes. Másikukat guggoló helyzetben arcon rúgták, jelenleg is altatják."

 


Debreczenyi János: "Gyászol az ország, gyászol a sportvilág. A gyilkosok is magyar állampolgárok voltak." (Füttykoncert) "Nyugodt országban akarunk élni… Olyan országban, ahol a rendőrség teszi a dolgát, elfogja a gyilkost, és nem azokat marasztalja el, akik a rend betartására törekszenek." (Éljenzés)

Mocsai Lajos: "Rövid idő telt el a szomorú esemény óta, ez még a kegyelet ideje. Cozma Marian tehetéges fiatalember volt." (Tapsvihar és egy percig tartó éljenzés következett.). Nagy megtiszteltetés, hogy edzhettem, hogy a barátomnak tekinthettem. Szülei hamarosan megérkeznek, ők ránk bízták a fiukat, hogy mi történt vele, lelkiismeretünk szerint kell választ adnunk. Holnap reggel találkozok a csapattal, egymás szemébe kell néznünk, és folytatni a munkát. El kell döntenünk, hogyan tudunk még több munka árán a továbbiakban is sportolóként dolgozni, kihívásainknak megfelelni. Nem futamodhatunk meg, nem léphetünk vissza. Zárásként egyperces néma fejhajtással emlékezzünk Cozmára! Gyászoljuk meg Cozmát! Isten nyugosztaljon, Cozma!"

 

A legfrissebb információk és a bűncselekmény további részletei - ITT!

Hogyan úszták meg az Iváncsik fivérek - ITT!

Nem először késelték meg Marian Cozmát - ITT!

Videó: Megemlékezés Marian Cozmára - ITT!

Képgaléria: Marian Cozma karrierjének legszebb pillanatai és a szurkolók emlékezése - ITT!

 

Hozzászólások
Koszorus András 2009. február 9. 15:11 (3)
Újonc
  8

„Nem kívánhatjuk, hogy az a 300 fős banda találja meg a gyilkosokat.Az erőszak erőszakot szül, nem lehet jó, ha kivégzik őket.Mert senkinek egy csepp kétsége se legyen, ha ők találják meg az elkövetőket, akkor annak borzalmas vége lesz...Nem szabad, azt csak tovább pusztítja a lelkeket.





[Hivatkozás: Steve Nash 2009. február 9. 09:57]
Ne haragudj de én nem értek egyet mivel ez a primitív réteg csak az erőböl ért példát kellene statuálni mivel szégyen/erkölcsi érzékük ninncs.....

HALÁL MINDA KETTŐRE

Vissza kell hozni a halálbüntetést.
Steve Nash 2009. február 9. 09:57 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  34
Nem kívánhatjuk, hogy az a 300 fős banda találja meg a gyilkosokat.Az erőszak erőszakot szül, nem lehet jó, ha kivégzik őket.Mert senkinek egy csepp kétsége se legyen, ha ők találják meg az elkövetőket, akkor annak borzalmas vége lesz...Nem szabad, azt csak tovább pusztítja a lelkeket.
Erdős Géza 2009. február 9. 09:15 (1)
Újonc
  105
Csak bízni tudok benne, hogy ezt a tragédiát a többiek fel tudják dolgozni és nem meg rá a pályafutásuk.És itt most nemcsak a tavaszra és a BL-re gondolok, hanem a távoli jövőre.Piszok nehéz lehet ezzel a borzalommal kifutni a pályára és ott a játékra, meg az ellenfélre koncentrálni.
24 ÓRA
17:24  Egy igazi csapat, hatalmas szívvelSze  Győr, Veszprém, Szeged: portya EurópábanSze  Szlovák szélsőt igazolt a magyar bajnokKe  Mocsai Lajost nem lehet megvenniKe  Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?Ke  Az elődöntőért kupázik a Győr és a Fradi  A Fradi-edző: Még nem jutottunk továbbVa  EHF-kupa: ezt elszúrta a BékéscsabaVa  Közelebb a negyeddöntőhöz az AlcoaVa  Ígéretes Fradi-vereség OroszországbanSzo  Súlyos váci vereség az EHF-kupábanSzo  Bombameglepetés a férfi kézi NB I-benSzo  Édes a bosszú: a Győr elverte az Itxakót  Böhn négy-öt győzelmet vár a BL-ben  Marian Cozmára emlékeznek VeszprémbenCsü  Baljós FTC-árnyak: Tomori és a védekezésSze  Szegedet vert és előnyben a CsurgóSze  A Fradi 37-et kapott, így is győzöttSze  Riporter: B***d meg, csaló bíró! - videóSze  Új ügyvezető az MKSZ-nélSze  Görbicz Anita: újabb öt évig GyőrbenKe  Macedóniával kezdünk az olimpiáértKe  „Van még tartalék a kéziválogatottban”  Jegyek a kézilabda olimpiai selejtezőre  Mocsai: A svédek a favoritok, de...Va  Svédországban kézizünk az olimpiáértVa  Dánia Eb-első, a horvátoké a bronzéremVa  A spanyolok kárára a horvátoké a bronzVa  Kézi Eb: nincs magyar az álomcsapatbanVa  Belehúztunk: Norvégia ellen a vb-ért!Szo  Drámai hajrával Fradi-győzelem VáconSzo  Csaknem 10 millióan nézték a kéziseketSzo  Ötmillió forintos prémium a kéziseknek  Szerb eufória: Vujinék az Eb-döntőben  A dánok a spanyolokat verve Eb-döntősök  Az olimpiáért selejtezhetnek Lazarovék  Kézi Eb: a védekezésünkkel volt gond...Csü  Első kalapban a férfi kéziválogatottCsü  Kézi Eb: minimálcél, hiányzott Nagy LaciSze  Horvátok elleni iksszel búcsúztunk!Sze  Ők lehetnek az év legjobbjaiSze  Megkéseltek egy szurkolót a kézi Eb-n!Sze  "Az izlandiak kizökkentettek minket!"Ke  Szlovénia kifogott férfi kéziseinkenKe  Kéziseink Eb-znek, a Juve kupázik - blogKe  Gál Gyula ismét Tatabányán kézilabdázik  Kézi Eb: a házigazda tovább robog  Mire megyünk a szlovénokkal? Szavazz!  Kézi Eb: nézőcsúcs a magyar-francián  Kézi Eb: A fiúk nem törtek össze!  Spanyol szívesség a magyar kéziseknekVa  Kijózanító pofont kaptunk IzlandtólVa  Telt ház lesz Izland ellen ÚjvidékenSzo  Nyert a Fradi, a Siófok, kikapott a VácSzo  Gigászi Eb-csaták, 13 Lazarov-góllalSzo  Mocsai: A legszilajabb északi csapat jönSzo  Kézi Eb: új ember a magyar keretbenSzo  Kézi Eb: jegyek már kaphatók!Szo  Kézi Eb: így vertünk franciát! - videóSzo  "Fantasztikus közönség, igazi CSAPAT!"
Lapozás Több hír
BBL TABELLA
1. MKB Veszprém 32
2. Pick Szeged 30
3. Tatabánya Carbonex 24
4. Csurgó 23
5. Balatonfüred 20
6. B. Braun-Gyöngyös 14
7. FTC-PLER 13
8. VarioAutó Pécs 12
9. Kecskemét SE 11
10. Orosháza-Alexandra 7
11. Tata 6
12. Mezőkövesd 4
FAIR PLAY DÍJAS
0_10
A dunaújvárosiak március Fair Play játékosai
VIDEÓK
  • Elképesztő gól Chambéryben
  • Elképesztő gól Chambéryben
További videók  
SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Vajon játszik-e az olimpián Nagy László?
Ott lesz - a magyar válogatottal! 15.4%
 
Sajnos a spanyol színeket képviseli majd 55.8%
 
Sem itt, sem ott, sem sehol 28.7%