A kézilabdázó ügyét egyébként első fokon egyszer már tárgyalta a veszprémi bíróság, s akkor is nyolc hónapi végrehajtható fogházbüntetést szabott ki. Azt az ítéletet azonban a másodfokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság - megalapozatlanság és eljárási hibák miatt - hatályon kívül helyezte, és új tárgyalást írt ki.
Az új az elsőfokú ítélet meghozatalában enyhítő körülményként értékelte a bíróság, hogy Pásztor őszinte beismerő vallomást tett, cselekedetét megbánta, közlekedési szabályszegést korábban nem követett el, családos, egy gyermek eltartásáról gondoskodik, magas állami kitüntetése van, megbecsült élsportoló, aki közösségteremtő személyiség, továbbá azt, hogy látogatja és segíti az elgázolt férfi idős özvegyét.
Aradi-Kiss Zita bírónő az ítélet indokolásában hangsúlyozta: az enyhítő körülmények ellenére sem lehet az ítélet végrehajtását felfüggeszteni, csak az enyhítő szakaszt alkalmazni.
A nyolc hónapos fogházbüntetés mellett Pásztor Istvánt a bíróság öt évre eltiltotta a gépjárművezetéstől is, illetve kötelezte a bűnügyi költségek megfizetésére. Az ítélet nem jogerős, az ügy másodfokon folytatódik majd, miután az ügyész az ítélet súlyosításáért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.
