Veszprém-Szeged: „Ez felháborító!"

Szerző: PÉLétrehozva: 2011. május 4. 16:19
EXKLUZIV! Katzirz Dávid, a Pick Szeged súlyos bokasérülés miatt megműtött, jelenleg ágyban fekvő kézilabdázójának nem tetszett, amit a Budapest Bank Liga első mérkőzésén, kedden látott. Nem elsősorban csapata hétgólos veresége keserítette el, vagy inkább dühítette fel, sokkal inkább az ellenfél egyik játékosának viselkedése verte ki nála a biztosítékot. A válogatott balátlövő egyébként nem lát kivetnivalót abban, ha csapata szoros vereséggel is kiegyezik a nagy rivális otthonában.
–  Nem zavarom?
–  Kereken egy héttel a műtét után még nem állhatok lábra, a mankózás pedig nem nagyon megy, így jobb híján fekszem, pihenek. Szóval van időn bőven. Kérdezzen csak!

–  Talán ezzel kellett volna kezdenem: hogy van?
–  Fáj a lábam, különösen akkor érzem, ha véletlenül rálépek. Hat hétig nem terhelhetem. Pénteken kezdődik a rehabilitáció, eleinte gyógytornászhoz járok majd, délutánonként pedig konditeremben fogok erősíteni. Sajnálom, hogy nem játszhatok a döntőben, de nagyon szurkolok a fiúknak.

– A keddi, első meccsben sok öröme nem lehetett?
–  Az első félidő borzasztó volt! Nem volt jó állapotban a csapat, mivel nem ment a játék, csak küszködött. Számtalan technikai hibát elkövettünk, sok volt a rossz átadás, amelyek végén gólokat szerzett a Veszprém. A szünetben valamelyest sikerült rendezni a sorokat, a folytatásra feljavultunk. Noha akkor is volt néhány eladott labdánk, már visszaköszöntek azok a játékok, amelyekkel készültünk, és sikerült is feljebb kapaszkodnunk...

– Volt honnan, hiszen már 11 góllal is vezetett a Veszprém. Gondolom, a képernyő előtt borzasztóan érezte magát ekkor...
–  Ebben igaza van, de nem elsősorban a veszprémiek jelentős előnye bosszantott fel, hanem Renato Sulic alattomos és sportszerűtlen játéka. Felháborító, amit folyamatosan művel. Szándékosan könyököl, rúg, és a bírók asszisztálnak ehhez, ami érthetetlen a számomra.

–  Van itt más furcsaság is. Nyilván ön is hallotta, amint a keddi meccs egyik időkérése során Skaliczki László vezetőedző emlékeztette a játékosait a kitűzött célra, miszerint mínusz öt-nyolc gólon belül kellene végezni a Szegednek. Mit szól ehhez?

–  Nem látok kivetnivalót abban, hogy nem táplálunk hamis illúziókat, hanem reálisan látjuk, hogy Veszprémben nincs esélyünk. Mind anyagilag, mind játékerőben jelentős a különbség a két csapat között. Mi örülnénk annak a legjobban, ha nem így lenne. Jelenlegi helyzetünkben elégedettek lehetünk azzal, ha szoros meccset tudunk játszani Veszprémben, ahol egyedül csak a Barcelona tudta megúszni a nagyobb vereséget. Ez azért sok mindent elárul a riválisunk erejéről.

– Mire számít a szegedi meccsen?
–  A Veszprém az esélyes, de Szegeden azért sokkal nehezebb dolga lesz. Azon vagyunk, hogy izgalmas, szoros meccset játszunk ellene saját közönségünk előtt, és nagyon szeretnénk bravúrt elérni. Rajtam egyébként nem fog múlni a dolog, valahogy kibicegek a csarnokba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vujin nem sértődött meg, sérült!
Az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata egyik legjobb lövője, Marko Vujin nélkül győzte le magabiztosan a Pick Szegedet a Budapest Bank Liga döntőjének első mérkőzésén. Közvetlenül a mérkőzés előtt derült ki, hogy a kiváló átlövő...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nem sok esélye volt a Szegednek
A Pick Szeged elérte a célját Veszprémben, ha azt vesszük, hogy a Tisza-partiak öt-nyolcgólos vereséggel már kiegyeztek volna a találkozó előtt. A címvédő 33-26-os győzelemmel került előnybe a férfi kézilabda Budapest Bank Liga...
Tovább a teljes cikkhez »
 
Hozzászólások
kiss elod 2011. május 4. 20:44 (3)
Avatar_70_male
Újonc
  47
A képen kiakadt Dávidka szeme a csaj melleitol


Szerkesztve: 2011. május 4. 20:46
Hajrá Real Madrid!!!
Gonzalo Higuain 2011. május 4. 20:13 (2)
Újonc
  61
Katzirz Dávid oda járt általános iskolába ahova most járok
Törölt felhasználó 2011. május 4. 19:35 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír