A svédek ismét lemaradtak az olimpiáról

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 2. 08:57
A hétvégén három kvalifikációs versenyt is rendeztek a férfi kézilabdásoknál, amelyeknek tétje hat olimpiai kvóta volt. A második forduló után már biztos továbbjutó horvátok és franciák mellett a záró napon a spanyolok, az oroszok, a lengyelek és az izlandiak lehettek boldogok céljuk elérését követően, míg a svédeknek ismét nagy világversenyt kell kihagyniuk.

Svédország meghatározó csapatnak számít a nemzetközi kézilabdában, de az 1990-es években megcsodált és a sportágban minden rivális által rettegett nagygenerációjuk kiöregedett, így most egy kis hullámvölgybe kerültek. Hiányoztak a 2004 olimpiáról, a 2006-os Eb-ről, valamint a 2007-es vb-ről is, most pedig ismét olimpiát rendeznek nélkülük.

 

A 2008-as Eb-n az ötödik helyen végeztek ugyan, de az olimpiai kvalifikációt nem tudták megszerezni.

 

A svédek nem akárkik a szakmában: az első öt férfi Eb közül négyet ők nyertek meg (1994, 1998, 2000, 2002), emellett négyszeres világbajnokok (1954, 1958, 1990, 1999) és háromszor szereztek olimpiai ezüstérmet (1992, 1996, 2000). Világbajnokságokon senki nem gyűjtött több aranyérmet és érmet, mint a svédek: előbbiben négynél, utóbbiban tizenegynél járnak.

 

Pedig nem tűnt megoldhatatlan feladatnak a kvóta megszerzése a lengyelországi tornán, ahol a házigazdák mellett Izland és Argentína várta a svédekre. Az első játéknapon döntetlent játszottak a lengyelekkel, aztán tizenkét góllal verték a dél-amerikaiakat. Így Izland ellen már a döntetlen is elég lett volna nekik a pekingi részvételhez.

 

Ebből azonban nem lett semmi: 13-13-as félidőt követően ugyanis a svédek négygólos vereséget (29-25) szenvedtek. A csoport másik összecsapásán a lengyelek papírforma sikerüket nehezen hozták Argentína ellen (28-26), de így is veretlenül végeztek a csoport élén és jutottak ki az olimpiára.

 

A párizsi csoportban a franciák már két nyert mérkőzéssel bebiztosították az olimpiai részvételüket, de azért zárásképpen még Norvégiát is legyőzték (28-23), így pontveszteség nélkül végeztek a csoport első helyén. Az északiak egy ponttal csoportharmadikok lettek.

 

A továbbjutásról a Spanyolország-Tunézia összecsapás döntött, amelyen előbbieknek már a döntetlen is elég lett volna az olimpiai üdvösséghez. A tervet végül túlteljesítve egygólos sikert aratott a spanyol csapat (29-28), kiegyenlített mérkőzésen a hajrában fordított a győztes. Az észak-afrikaiak így bosszankodhatnak az elszalasztott lehetőség miatt, hiszen utolsóként zártak a csoportban.

 

A zadari csoportban ugyancsak a házigazda végzett az első helyen: Horvátország mindhárom mérkőzését megnyerve jutott ki Pekingbe. Zárásképpen Algériát verték 37-26-ra. A másik kvalifikációt az oroszok csípték meg, akik Japánt biztosan, 44-31-re verték. Pedig a találkozó igazi ki-ki meccs is lehetett volna, ha az ázsiaiak borítják a papírformát.

 

OLIMPIAI RÉSZTVEVŐK PEKINGBEN:
FÉRFIAK: Kína, Németország, Dánia, Koreai Köztársaság, Egyiptom, Brazília, Lengyelország, Izland, Franciaország, Spanyolország, Horvátország, Oroszország
NŐK: Kína, Oroszország, Angola, Brazília, Kazahsztán, Norvégia, Franciaország, Németország, Magyarország, Koreai Köztársaság, Románia , Svédország
Az olimpiai csoportsorsolást június 16-án rendezik Pekingben.
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu