A dél-koreaiak átszaladtak kéziseinken

Együttesünk a csoportkör utolsó találkozóját játszotta, a dél-koreaiak elleni mérkőzés tétje a csoport második helye volt. Figyelmeztető volt számunkra, hogy ellenfelünk 29-29-es döntetlent játszott azzal az orosz csapattal, amelytől mi kilenc góllal kaptunk ki. A svédeket és a németeket is biztosan verték az ázsiaiak, viszont meglepetésre Brazíliától kikaptak.

Így történhetett, hogy a koreaiak hozzánk hasonlóan négy ponttal várták az ötödik fordulót, viszont gólkülönbségük lényegesen jobb volt a mienknél. Tehát egy esetleges döntetlennel már ők végezhettek a második helyen.

Mindez azért volt érdekes, mert a negyeddöntős keresztbejátszásban a román vagy a kínai csapat várt ránk, illetve ellenfelünkre. A nyertes viheti a rendezőt, a vesztes pedig keleti szomszédunkat. Egyik sem egy leányálom, de még mindig inkább a hazai pálya előnyét élvező kínai csapat, mintsem az egyre jobb formát mutató románok.

Rémálomszerűen indult a mérkőzés, amelyen a kisebb betegséggel bajlódó Tóth Tímea csak a kispadon kezdett, helyén Görbicz Anita volt az átlövő, Ferling Bernadett az irányító. Magyar részről hiba hibát követett a találkozó elején, volt erőtlen, pontatlan kapura lövés, rengeteg technikai hiba – Szamoránsky Piroska ziccerben elszaladt a maga előtt pattogtatott labda alatt! –, védekezésben meg aludtunk, nem léptünk ki, nem volt blokk, nem voltunk eléggé agresszívek és gyorsaságban is jócskán elmaradtunk a riválistól.

A formás figurákat mutató dél-koreaiak így 6-0-ra elhúztak – közben Hajdu János időt kért már, cserélt, mindhiába –, amikor 9:40-nél Kovacsicz Mónika megszerezte első találatunkat.

A folytatásban Szűcs Gabriella vállalkozott átlövésre, Görbicz bátran ment be a nyitott dél-koreai falba, de mindez nem sokat ért, mert riválisaink nem nagyon tették meg azt a szívességet, hogy hibázzanak. Pedig kapunkban Pálinger Katalin mindent tőle telhetőt megtett, hetest és három ziccert védett egymás után, ebből a lélektani előnyből azonban nem tudtunk sokat profitálni.

Csoj tarthatatlan volt és alaposan megszórt minket, a koreai támadások sokszor akkor is ziccerrel végződtek, amikor egyenlő volt létszám a pályán. A hajrában Hajdu János sárga lapot kapott, mert a pályán reklamált, hátrányunk a szünetben nyolcgólos volt.

Zúgott a lelátón a „Hajrá Magyarország!”, a magyar szurkolóknak köszönhetően szinte hazai pályán játszottak a mieink, de mintha mindez hidegen hagyta volna legjobbjainkat.

A szünet után rohanósra vettük a figurát, plusz Szűcs bement beállóba(!), védekezésben pedig mi is nyitottra váltottunk, Pigniczki Krisztina volt a zavarónk. A nagy kapkodásban partnerre találtunk az ellenfélben, akitől ez a stílus nem éppen idegen, így mindkét oldal játékát több technikai hiba jellemezte a találkozónak ebben az időszakában.

Csak amíg ők a hibák mellett eredményesek is voltak, mi ziccerek sorát hibáztuk el. Ferling, Tomori és Szűcs is rontott, a különbség nőtt és bármilyen kellemetlen is volt megállapítani a tény: még ilyen különbséggel is megérdemelten győztek a dél-koreaiak.

Az ázsiai csapat rohanós, gyors stílusa soha nem feküdt a magyar válogatottnak, a románokkal viszont papíron teljesen egyenrangú félként vehetjük fel a csatát. Viszont ahhoz nagyságrendileg jobb egyéni teljesítményekre van szükség. Mindenek előtt egy, az eddig látottaknál jóval szilárdabb védekezésre és támadásban valami elképzelésre.

Mert az csak ritkán adható el, hogy Görbicz húz valami zseniálisat, vagy a társak közül valakinek képzettségéből fakadóan elsül olykor a keze. Mert ezzel a felfogással, ezzel a mentalitással nemhogy érmet nem lehet szerezni, hanem helyezést sem elérni egy ilyen nagy tornán. Sőt, még mérkőzést sem igen lehet nyerni komolyabb együttessel szemben.