A csoportban döcögősen kezdett a magyar válogatott, majd a németek elleni bravúros, bár csupán egygólos győzelem után két megalázó vereséget szenvedett csapatunk. Előbb az oroszok (33-24), majd a dél-koreaiak (33-22) győztek le bennünket meggyőző különbséggel.
Eközben a románok az A csoportban meneteltek és négy győzelem után csak az ötödik fordulóban kaptak ki a norvégoktól, egy góllal. Viszont dél-keleti szomszédunkkal a felkészülési időszakban kétszer is megmérkőzhettünk, bár ott sok sikerélményben nem lehetett részünk.
Kolozsváron előbb két góllal maradtunk alul (27-25), majd a nyíregyházi második összecsapáson elmaradt a visszavágás (28-28). Viszont sok újat aligha tudott mondani egymásnak a két csapat, hogy ez előny-e vagy éppen hátrány, arra a találkozó adhatott választ.
Feltűnően agresszív védekezéssel kezdett együttesünk, különösen az előző két mérkőzéshez képest volt rögtön szembetűnő a változás. Nekik legyen mondva: volt mihez képest feljavulni…
Mezőnyben egyet cseréltünk – Ferling Bernadett támadásban, Tomori Zsuzsanna védekezésben volt pályán –, Pálinger két szép védése után Vérten Orsolya a szélről szerzett vezetést csapatunknak. Sok mozgással, egymást kisegítve játszottunk, ennek meg is lett a jutalma: Görbicz Anita csípőből tüzelt a román kapuba.
Bár a románok hetesből eredményesek voltak, majd fórban játszva már ki is egyenlítettek (3-3), csapatunk vissza tudta venni a vezetést. „Pálinger, Pálinger!”, zúgott a lelátón az ismét népes és hangos magyar tábor, majd Görbicz improvizált egyet, Ferling átlőtt, aztán a dunaújvárosi irányító-átlövő olyat tett, amilyet korábban magyar játékostól alig láttunk: az ellenfél kapusáról a mezőnybe pattanó labdát kiverekedte magának, majd nyomott egy gólpasszt Szamoránsky Piroskának.
Kifejezetten üdítő volt a magyar csapat játéka, különösen azért, mert zárt védekezésünk mellett támadásban szélesre nyitottuk az eddig igencsak szűkös repertoárt.
A folytatásban Kovacsicz Mónika szélről tudott eredményes lenni, a változatosság kedvéért, mert az olykor gyönyörködtet. A román csapat játéka eközben teljesen egy emberre épült, Ramona Maier jobbszélről jobb kézzel, betörésből, átlövésből is eredményes volt, és a heteseket is biztosan értékesítette. Egymaga tartotta versenyben övéit.
Kétgólos magyar vezetésnél (12-10) Luminita Dinut a román kapuban Tereza Pislaru váltotta, majd a hajrában Gheoghe Tadici időt is kért, de sokra nem mentek vele. Elsősorban azért nem, mert a kőkemény magyar fallal szemben nem volt ellenszerük. Sokszor belemenést fújtak a játékvezetők a román támadásoknál, igaz, ebben a magyar védekezésben benne volt a büntetők és a kétperces büntetések lehetősége. Kaptuk is mindkettőt, de a szünetben így is kétgólos volt az előnyünk (16-14).
A második félidő álomszerűen indult. Bár Maier még egygólosra csökkentette a különbséget, de utána a miénk volt a terep, egy 5-1-es etappal elhúztunk. Együttesünk sziporkázott, Ferling remekelt, de a társak is bátrak voltak, a „Játszik a csapat!” lelátói visszhang teljesen életszerű volt.
Román időkérés után a játékon és a befejezéseken gyorsítani próbáló ellenfelünk feljönni látszott (24-18 után 24-21), de még mielőtt komolyan kezdtünk volna megijedni, Hajdu kapitány is megállíttatta a játékot. És ezzel együtt a románok lendületét.
Pálinger hetest védett, Tóth Tímea végre célba juttatta bombáit, Kovacsicz meg olyan gólokat lőtt a szélről, hogy az már a hihetetlennel volt egyenértékű. „Hungária, Hungária!”, a magyar szurkolók nem bírtak magukkal, ezúttal a kézislányok kárpótolták őket az elmúlt találkozók csalódottságáért.
Már kilenc gól is volt az előnyünk (30-21), szívesen kimondtuk volna, hogy zsebben a mérkőzés és az elődöntő, de nem tettük, nem tehettük. A hajrában a román csapat még egyszer lendületbe jött – köszönhetően, hogy szinte két percig kettős emberelőnyben játszhattak –, de már csak arra volt elég, hogy négy gólra feljöjjenek a végére.
A csoporttalálkozókat követően óriási formajavuláson ment keresztül a magyar női csapat pár nap alatt, ezzel a teljesítménnyel bármire képes lehet. Kellett ehhez a kapuban egy ismét, sokadszor remeklő Pálinger. Kellett ehhez egy nagyon szigorú, zárt védelem, amely emberhátrányban is sokat dolgozott lábbal-karral egyaránt és amely egymást kisegítette. Kellett ehhez egy jóval összetettebb támadójáték. Voltak bátor betörések, szép beállós-bejátszások és mindkét szélről veszélyesek tudtunk lenni, miután végre foglalkoztattuk a szélsőket. Bebizonyítottuk, hogy csapatunk nem egyemberes gárda, jó lenne, ha a folytatásban sem egyedül Görbicz Anitától várnánk a csodát.
