Szeged: a torta kész, jöhet rá a hab

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 2. 13:51
A Szeged nehéz helyzetben, egygólos hátrányból igyekszik kiharcolni a továbbjutást a Flensburg vendégeként a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Ahogy Mikler Roland fogalmazott: csapata szeretné habbal díszíteni a tortát.

„Magunk között arról beszéltünk a minap, hogy a várakozásokat felülmúló Bajnokok Ligája-szereplésünknek köszönhetően a torta már megvan, a negyeddöntőbe kerüléssel pedig a hab is felkerülne rá" - mondta az elutazás előtt honlapunknak Mikler Roland, a Pick Szeged válogatott kapusa, aki a Csehov idegenbeli legyőzésének megemlítésével jelezte: semmi sem lehetetlen.

A Tisza-parti gárda a csoportkörben 27-26-os sikerrel terítette le a barlangjában az „orosz medvét" - s ez Ljubomir Vranjest, a Flensburg edzőjét sem hagyja nyugodni a nyolcaddöntő vasárnapi visszavágója előtt. 

„Büszke vagyok arra, amit a játékosaim Szegeden elértek, de még nem jutottunk tovább. A magyar csapat csehovi sikere jelzi, nem csak otthon veszélyes" - mondta a szakvezető, aki a kulcsemberei közül Petar Djordjicst, Oscar Carlent és Thomas Mogensent vélhetően ezúttal is nélkülözni kénytelen.

Igaz, utóbbi a klubja honlapján arról beszélt, szeretne pályára lépni a Szeged ellen. Nem vagyunk rosszmájúak, de nem bánnánk, ha dán csak hétfőtől lenne teljes értékű harcos.

„Nem gyenge csapat a Flensburg, de nem is olyan erős. Bizakodva várhatjuk a folytatást, az egygólos hátrányunk ugyanis nem ledolgozhatatlan, ráadásul az esélyesség terhe nem a mi vállunkat nyomja, mi csak nyerhetünk, és sikerünk hab lehet a tortán" - bújt elő ismét a cukrász Miklerből.

A kapus elárulta, meglepetéssel készülnek (ha már torta van...), de azt nem részletezte, hogy mi lesz az a „taktikai plusz", amellyel vasárnap este megpróbálják zavarba hozni a Mocsai Tamást és magyar származású, osztrák válogatott Szilágyi Viktort is soraiban tudó német gárdát.

A Flensburg jelenleg a hatodik helyen áll a Bundesligában, a BL-ben ugyanakkor hazai pályán még hibátlan - a Campushallében a spanyol Ciudad Realt is elverte.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó
Vasárnap 19:30 SG FLENSBURG-HANDEWITT-PICK SZEGED
Flensburg, Campushalle. Vezeti: Dentz, Reibel (franciák)
Flensburg vs magyar csapatok
2000-2001, KEK-negyeddöntő:
Flensburg-Veszprém 31-22
Veszprém-Flensburg 20-22

2001-2002, KEK-elődöntő:

Dunaferr-Flensburg 21-22
Flensburg-Dunaferr 25-21

2008-2009, Bajnokok Ligája-csoportkör:

Veszprém-Flensburg 29-28
Flensburg-Veszprém 32-29

2010-2011, Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő:

Szeged-Flensburg 26-27
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu