„Keményebb brazilokra számítottam"

Létrehozva: 2011. január 18. 09:36
A magyar válogatott hétfőn este könnyed 36-24-es győzelmet aratott Brazília ellen a svédországi világbajnokság B-csoportjában a 3. fordulóban. Éles József, korábbi világválogatottunk szerint a siker igazi csapatmunka munka volt, minden játékos hozzá tudott tenni a győzelemhez. A SportHirado.hu-nak nyilatkozva ugyanakkor hozzátette, Japán ellen azonban nem lesz ilyen könnyű dolgunk kedden.

A szakember sokkal keményebb és nehezebb mérkőzésre számított Brazília ellen, 12 gólos sikert még ő sem várt a válogatottól. „Kellemetlen játékstílusok miatt azt hittem, sokkal jobban megnehezítik majd a magyar csapat dolgát, 4-5 gólos győzelmet vártam csupán. Persze minden együttes úgy játszik, ahogy azt ellenfele hagyja neki, hétfőn pedig a Mocsai-legények ennyi teret engedtek csak a dél-amerikaiaknak.

 

Éles szerint a győzelem igazi csapatmunka volt: „Azok is jó játékkal hálálták meg a szövetségi kapitány bizalmát, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak a világbajnokságon. A két szélső, Harsányi Gergely és Törő Szabolcs a leggólerősebb játékosaink voltak, Mocsai Tamás is nagyon fontos találatokat szerzett, míg Fazekas Nándi a kapuban volt a védelem biztos pontja. Remélem a folytatás is hasonlóan szépen alakul Japán ellen"

A magyar csapat kedden lép pályára utolsó előtti csoportmérkőzésén a felkelő nap országának legjobbjai ellen. „Nem tudom, hogy mennyit vesz ki belőlük a hétfői izlandi meccs, elképzelhetőnek tartom, hogy az ázsiaiak tartalékolnak majd ellenünk. Ha a magyar válogatott ugyanazt a lendületes és ötletes játékot nyújtja, mint Brazília ellen, akkor nagy baj nem lehet. Kulcskérdés lehet, hogy miként tudjuk megakadályozni a japánok labdaszerzésből induló gyors, lerohanásos játékát" - zárta értékelését a volt világválogatott játékos.

FÉRFI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG, B-CSOPORT
1. Izland 2 2 0 0 66-50 4 p
2. Magyarország 3 2 0 1 88-79 4 p
3. Ausztria 2 1 0 1 64-56 2 p
4. Norvégia 2 1 0 1 58-55 2 p
5. Japán 2 1 0 1 62-65 2 p
6. Brazília 3 0 0 3 74-104 0 p
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Január 14., 17:00, Norrköping: Magyarország-Izland 26-32
Január 15., 16:30, Norrköping: Magyarország-Norvégia 26-23
Január 17., 17:00, Linköping: Magyarország-Brazília 36-24
Január 18., 17:00, Linköping: Magyarország-Japán
Január 20., 21:30, Linköping: Magyarország-Ausztria
Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír