Vérét adja a KEK-győzelemért

– Tud beszélni?

– Nem a szám sérült meg, hanem az orrom... - mondta Szamoránsky Piroska.

– Ijesztően nézett ki, akárcsak egy horrorfilm mellékszereplője. Mi történt?

– Bevetődtem a hatoson belülre, a kapus kijött, hogy letámadjon, és a lábával eltalálta az arcomat, pontosabban az orromat. Nagyon megijedtem, attól tartottam, nagy a baj, mivel erős fájdalmat éreztem, s a vérzés sehogyan sem akart elállni. A szünetben aztán az orvos közölte, hogy nem tört el az orrom. Még jó, hiszen semmiféleképpen nem akartam kimaradni ebből a mérkőzésből.

– A meccs előtt arról beszéltek, hogy fáradtak, kissé elgyötörtek a szezon finisében, de szerencsére ennek nyoma sem volt.

– Nagyon motiváltak voltunk valamennyien, hiszen nem minden héten játszunk nemzetközi kupadöntőt. Ez az év mérkőzése volt a számunkra - miután a kupában nem jutottunk be a legjobb négy közé, a bajnokságban pedig lemaradtunk a döntőről -, és ilyenkor az ember nem törődik sem sérüléssel, sem betegséggel, sem pedig fáradsággal. Kiváltképp akkor nem, ha csodálatos közönség előtt, nagy tétért játszhatunk, s ötgólos győzelem a vége.

– Tényleg, talán ezzel kellett volna kezdenem: gratulálhatok a KEK-győzelemhez?

– Még korai lenne, hiszen hátra van a visszavágó. Egy hét múlva térjünk vissza erre...

– Rendben. Egyébként akár nagyobb előnyt is szerezhettek volna a visszavágóra...

– Az ötgólos különbségnek is örülünk, de mi is tudjuk, hogy számunkra még ennél is több volt ebben a meccsben. Nyugodtabb lennék, ha héttel, esetleg nyolccal nyertünk volna. Mindenesetre megvolt erre a lehetőségünk. Elek Gábor ugyancsak kiemelte, hogy előnyünk nagyobb is lehetne, vezetőedzőnk egyébként kisebb rövidzárlatok ellenére elégedett volt a teljesítményünkkel, sőt, még ő nyugtatgatott bennünket a mérkőzés végén, az öltözőben.

	Szucsánszki Zita és a többi ferencvárosi játékos kitett magáért (fotó: Kovács Anikó)

– Min múlott, hogy végül „csak" öt volt közte, miután hat perccel a vége előtt nyolccal vezettek?

– Rendre hibáztunk, amikor lerázhattuk volna az ellenfelünket. Egy-egy rossz passz és eladott a labda esélyt nyújtott az Alicantének a felzárkózáshoz. A spanyol csapat pedig élt vele. A hibák egyébként benne vannak a játékban, különösen, ha ilyen nagy a tét. Most már bevallhatom: nagyon izgultunk.

– Az is az izgalomnak tudható be, hogy estek-keltek?

– Inkább a borításnak. Egyrészt nem vagyunk hozzászokva a linóleumhoz - mivel többnyire parketten játszunk -, másfelől nagyon izzadtunk, emiatt aztán csúszóssá vált a játéktér, alig tudtunk megállni...  

– Mi a véleménye az Alicantéről?

– Jó csapat! Az azért jelent valamit, hogy ideig eljutott.

– De a Fradi jobb, igaz?

– Nem bízzuk el magunkat. Úgy kezdjük majd a visszavágót, mintha 0-0-ra állna a párharc.

– Hallotta, hogy a spanyolok szerint pokol várja a Fradit Alicantéban?

– Nincs mitől félnünk: szurkolóink közül többen jelezték, hogy a visszavágóra is elkísérnek minket, és megpróbálnak számunkra 'hazai pályát' teremteni Alicantéban. Különben is a spanyoloknak nehéz lesz felülmúlni azt a fergeteges hangulatot, amelyet a közönségünk varázsolt a dabasi csarnokba. A ferencvárosi szurkolótábornak sem Spanyolországban, sem a világon másutt nincsen párja...