KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "IVÁNCSIK TAMÁS"
Veszprém: Mit neki halálcsoport?! 2011. november 17. 17:57 INTERJÚ. A nyáron még 11 góllal kikapott a Veszprém a Füchse Berlin ellen, a szerdai BL-meccsen azonban helyre állt a rend, sőt, öt góllal verte a magyar bajnok a Bundesliga jelenlegi második legjobbját idegenben (24-29)! Bravúrgyőzelem volt ez a javából, ha minden így megy tovább, akkor februárban a csoportelsőséget is megcélozhatja a Mocsai-csapat. A mérkőzésre, és a csoportkör első felére a jobbszélső Iváncsik Tamás "szemüvegén" keresztül pillantottunk vissza.
 
Hosszabbítottak a veszprémi kézis ászok 2010. május 6. 19:14 Négy játékosával hosszabbított szerződést az MKB Veszprém, amely vasárnap hazai pályán kezdi a bajnoki döntős a Pick-Szeged ellen.
 
„Én nem tudnék hazát váltani" 2009. október 27. 13:53 Nagy Lászlót már sokan, sokféleképpen megpróbálták meggyőzni, hogy maradjon magyar válogatott és ne engedjen a spanyol csábításnak. Iváncsik Tamás, a Veszprém jobbszélsője szerint felesleges nap mint nap zaklatni Lacit ebben az ügyben, biztosan a legjobb belátása szerint dönt majd. A Tonó becenévre hallgató játékos a SportHirado.hu-nak elmondta, nagyon hiányozna a nemzeti csapatból a Barcelona átlövője, ám adott esetben nélküle is megállják majd a helyüket. Elsőként például a hazai rendezésű Pannon Kupán, amelyre október 29-31. között kerül sor Pápán, Veszprémben és Balatonfüreden.
 
Iváncsik: Vért kell izzadnunk az Eb-n 2009. június 22. 15:14 - Sokkal nehezebb mérkőzésre számítottam, hiszen ezen a találkozón dőlt el a továbbjutás. Szombathelyen nagy hibát követtünk el, most magunknak és szurkolóinknak is bizonyítanunk kellett – mondta a veszprémi Iváncsik Tamás, aki társaival együtt remek teljesítményt nyújtott a magyar férfi kézilabda-válogatott vasárnapi, szlovákiai Európa-bajnoki selejtezőjén. Hajdu János szövetségi kapitány csapata 30-19-es diadallal harcolta ki a továbbjutást az ausztriai kontinenstornára.
 
Iváncsik Tamás: Még jókor jött a vereség 2009. március 9. 12:20 Az MKB Veszprém válogatott jobbszélsője, Iváncsik Tamás szerint, ha lehet ilyet mondani, jókor jött a francia Montpellier elleni vereség a férfi kézilabda BL középdöntőjének utolsó fordulójában. Csak egyet sajnál igazán, hogy minderre a veszpérmi közönség előtt került sor. A folytatásban azonban hazai pályán már nem szabad botlani, szombaton viszont a sokat hibázó veszprémi játékosokon kijött a várható dekoncentráltság…
 
Hogyan úszták meg az Iváncsik fivérek? 2009. február 8. 20:02 Marian Cozma, Zsarko Sesum és Ivan Pesic mellett további négy magyar kézilabdázó, Ilyés Ferenc és az Iváncsik-fivérek, Gergő, Tamás és Ádám is a helyszínen tartózkodott vasárnap hajnalban a veszprémi tragédiánál. Elképzelhető, hogy csak az mentette meg a fivérek életét, hogy a veszprémi földszinti perpatvart először nem is sejtve a Skorpió bár pincehelyiségében maradtak. Így nem keveredtek bele a halálos kimenetelű balhéba. Ilyés Ferenc Cozmáékkal tartott, az ő karjai között halt meg a román légiós.
 
Iváncsik-fesztivál, gólGála Gyulával 2008. december 30. 19:54 December végén ünnepelt a magyar kézilabda, a veszprémi gálán a sport jelenének, múltjának és persze jövőjének nagy és leendő sztárjai léptek fel. Szivacskézilabda-meccs, szurkolók (békés) összecsapása, férfi magyar-szerb és öregfiúk találkozó, a női közönség-válogatott és a médiaválogatott meccse, majd zárásul az "Év kézilabdázója" díjak átadásával búcsúztatták 2008-at.
 
Ki a jobb, magyarok? És mennyivel? 2008. december 15. 21:14 Rövidesen átlépünk a 2009-es esztendőbe, így eljött az idő, hogy számba vegyük, ki mit tett le a magyar sport asztalára, és ki érdemelné meg a legjobb férfi sportoló címet széles e hazában. A pekingi ötkarikás játékok fényében nem lenne meglepő, ha a SportHirado.hu olvasói az egyetlen egyéni aranyérmet szerző Vajda Attilát szavaznák az élre, de nem szabad megfeledkezni az ugyancsak emberfeletti teljesítményt nyújtó Kozmann Györgyről és Fodor Zoltánról sem. Cseh László háromszor is felállhatott a dobogóra a kínai fővárosban, így méltán pályázhat az év sportolója kitüntető titulusra is.
 
24 ÓRA
00:28  Idén is Djoko-Nadal álomdöntő Rómában23:35  Drogba megnyerte a BL-t a Chelsea-nek!!!21:15  Kozák duplázott, újra Janicsék előtt20:46  Tagadják, hogy Jordi Alba már a Barcáé20:23  Costa Rica-i siker, dán ász rózsaszínben20:04  Nem akárhonnan ollózta be - videó19:28  Blatter Budapesten, Szepesit kitüntetik19:00  Top nyolc emlék a La Liga-szezonból18:20  Nadal újra összetörte Ferrer szívét18:00  Premier League: a West Ham jutott vissza17:47  Bertrand állítólag kezd a BL-döntőn!17:28  Fradi-búcsú a közönségtől, vereséggel17:03  Kínában folytathatja Seedorf16:34  Argentin keret Tévez és Pastore nélkül!16:09  Idén sem törik meg a hokivébé átka16:00  Ezt már csak a Montpellier bukhatja el!15:49  Tragédia után: hazatértek Erőss Zsolték15:35  Pedrosa maga mögé utasította Stonert15:24  A Garros-bajnokkal döntőzik Sarapova14:44  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódja14:15  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!13:37  A Kolozsvár nyerte a román bajnokságot12:59  A labdarúgó NB I küszöbén az Eger12:26  Balotelli marad a Manchester Cityben11:52  A Bayern lesz a BL-győztes - blog11:19  Romániával rendezhetjük a kosár Eb-t10:55  A Lakers szépített, a 76ers egyenlített08:01  Federer lesöpörte az olasz kedvencet  A Kecskemét elhibázta, a Győr nem  Bayern ötödször, vagy Chelsea először?  Ronaldo megkoronázta magát  A Szolnoké a bajnoki döntő nyitánya  Előkerült egy videó a nyolcéves Messiről  Drogba: Nem vagyok színész!  Elődöntős a magyar teniszező Prágában  MU-legenda is képben az Aston Villánál  Triplázott a sprinterkirály a Girón  Djokovics nyert, Federer következhet  Vagyonért igazolt a Mönchengladbach  Elege lett az Arsenal kapusának  Hollandiába tart a Chelsea csatára  Bizalmat kapott a Bologna vezetőedzője  Janics visszatért, Kozák vagy Fazekas?  MOB: később döntenek a jutalmazásról  Berdych kihozta a legjobbat Nadalból  Ezekkel nyernénk pénteken - fogadóblog  Barcelonában és Madridban tárgyal a Juve  A Győr tette izgalmassá a magyar focit  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?  Serena: félórás meccs, sír Róma  Nagy Tímea bronzérmes Kínában  A Liverpool már tárgyal Martínezzel  Ezért hagyja abba a Moto GP ásza!  Mancini: Erősítünk, a cél a BL  Az LA Kings karnyújtásnyira a döntőtől  Vezet az Indiana, 16-nál tart a Spurs  Ferrero megkóstolta FederertCsü  570-en neveztek a debreceni Eb-reCsü  Továbbállt a korábbi spanyol kapitányCsü  Drogba BL-győzelemmel feledné Moszkvát
Lapozás Több hír