„Kicsit unalmas mindig simán nyerni!"

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 21. 12:55
Az MKB Veszprém alaposan eltángálta a Tatabányát a Budapest Bank Liga elődöntőjének első mérkőzésén. A címvédő fölényes, 16 gólos győzelme persze senkit sem lepett meg, hiszen a Mocsai-csapat kiemelkedik a mezőnyből, itthon legfeljebb csak a Szeged tudja némileg megnehezíteni a dolgát. Iváncsik Gergő, a bakonyiak válogatott szélsője honlapunknak adott interjújában elmondta: nem bánná, ha izgalmasabb, kiegyensúlyozottabb lenne a bajnokság.

– Veszprém-Tatabánya 33-17. Nagyon sima volt...
– Most így alakult. Túlzó a különbség. Nincs 16 gól a két csapat között!

– Mennyi van?
– Kevesebb. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Ivo Diaz nem lépett pályára az elődöntő első mérkőzésén. Az ő játéka plusz gólokat jelent a Tatabányának. Ha játszik, biztosan valamivel szorosabb az eredmény. Nem udvariasságból mondom: a Tatabánya masszív, jó csapat.

–  Viszonyítás kérdése... A Veszprémmel szemben esélytelen.
–  Azért ez így erős. A Tatabánya utolsó bajnoki mérkőzésünk során alaposan megnehezítette az életünket, szoros mérkőzésen csak két góllal nyertünk ellene Veszpémben. Igaz, akkor nem voltunk valami jó paszban, a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-búcsú megviselt bennünket, kisebb hullámvölgybe kerültünk. Legutóbb a Magyar Kupa négyes fináléjában találkoztunk, és a Tatabánya ott is helytállt. Bár héttel vertük az elődöntőben, a fölényünk nem volt olyan jelentős, mint most.

–  Hát, ez az! Itthon folyton győznek, legfeljebb az a kérdés, mekkora különbséggel. Nem unalmas?
– A győzelmeket nem lehet megunni. Az izgalom azonban tényleg hiányzik. Cseppet sem bánnám, ha sokkal több kiélezett mérkőzést vívnánk, ha meg kellene feszülnünk a hajrában a sikerért. Apámmal (Iváncsik Mihály) éppen arról beszéltem a minap, hogy az ő idejében volt öt-hat erős csapat, ezáltal kiegyenlített, izgalmas volt a bajnokság. Nézzük meg a Bundesligát! Ott óriási a küzdelem a bajnoki címért és a dobogós helyezésekért. Izgalmakban, nagy csatákban nincsen hiány. Nem lenne ellenemre, ha ez nálunk is így lenne. De ez legkevésbé rajtam, rajtunk múlik. Mi itt, Veszprémben tesszük a dolgunkat.

– Szimpatikus, hogy egyetlen meccset sem vesznek félvállról, pedig megtehetnék...
–  Az utóbbi évek során alakult ki ez a szemlélet: függetlenül az ellenféltől, mindig igyekszünk kihozni magunkból a maximumot.

– Mi lesz Tatabányán, a második partin?
– Nyerni szeretnénk, aztán a hosszú hétvégén fújni egyet. Két-három napos pihenő után pedig készülhetnénk a döntőre.

– Ki lesz a riválisuk: a Pick Szeged vagy az FTC?
– Leültem a televízió elé, belenéztem a másik elődöntőbe. A Szeged magabiztos volt az első meccsen – tízgólos győzelmet aratott -, de valami azt súgja, a Népligetben nem lesz könnyű dolga. A Fradi a saját közönsége előtt ebben a szezonban egyszer már megtréfálta Szegedet, kiejtette a kupában. Ezzel együtt arra számítok, hogy a Szegeddel találkozunk a fináléban.

–  A döntő tartogathat izgalmat, netán meglepetést?

–  A sportban bármi megtörténhet...

–  El tudja képzelni, hogy ne a Veszprém legyen a bajnok?
– Maradjunk annyiban: bajnokok szeretnénk lenni!

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Előnyben a Veszprém és a Szeged
A Veszprém átrobogott a vendég Tatabányán a férfi kézilabda Budapest Bank Liga elődöntőjének első mérkőzésén. Mocsai Lajos csapata a Magyar Kupa eldöntőjében, a múlt szombaton héttel verte a tatabányaiakat, most még simábban, 16...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Gálázott a Veszprém a fináléban
Nem történt meglepetés a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének vasárnapi helyosztóin: az MKB Veszprém simán legyőzte a házigazda PLERT-t, ezzel története huszadik, sorozatban a harmadik kupaelsőségét aratta. A harmadik...
Tovább a teljes cikkhez »
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu