KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "GYÖNGYÖSI FKK"
Harmincgólos(!) veszprémi kézigyőzelem 2009. december 19. 20:43 Harmincgólos különbséggel, 41-11-re nyert az MKB Veszprém a Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I 17. fordulójában. A végeredmény az első félidő tükrében kifejezetten kiegyensúlyozottnak számít, hiszen a veszprémiek 25-4-es vezetésből várhatták a második játékrészt. Uros Vilovszki tizenegyszer volt eredményes.
 
Nemzetközi kupában indulhat a Fradi! 2009. június 19. 11:04 Óriási lehetőség előtt áll a jövőre már az élvonalban szereplő Ferencváros férfi kézilabdacsapata. A zöld-fehérek ugyanis a Magyar Kupa négyes döntőjében elért eredménnyel ellentétben indulhatnak a Kupagyőztesek Európa Kupájában (KEK). A FTC-Cityline előtt azért adódott ez a lehetőség, mert a Gyöngyös közleményben jelentette be, hogy sem a következő bajnokságban, sem a nemzetközi kupában nem indul. Maglódi Lajos, a Fradi szakosztályigazgatója a sportnapilapnak elmondta, vállalják a szereplést. Így a hölgyek mellett a férfiakra is oda kell majd figyelni a népligeti kézilabdacsarnokban.
 
A Kecskemét legyőzte a Gyöngyöst 2009. május 10. 20:54 Hétgólos győzelmet aratott riválisa ellen, ezzel lépéselőnybe került a kilencedik hely megszerzéséért folytatott harcban a Kecskemét együttese a férfi kézilabda-bajnokság rájátszásában. A hírös város csapata 37-30-ra verte a Gyöngyösi Főiskolát.
 
Gyöngyösi bronz, Éles Józsi nélkül 2009. április 19. 11:40 A férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének vasárnap délelőtti bronzmérkőzésén a Gyöngyösi FKK 16-10-es félidő után végül 29-22-re győzött az FTC Cityline ellen. A sárga-kékek a térfélcsere után elveszítettek két embert, végleges kiállítás, illetve sérülés miatt, így csere nélkül vitézkedtek. A Gyöngyös ezzel kivívta a KEK-indulás jogát.
 
Veszprém-Szeged versenyfutás az MK-ban 2009. április 17. 18:17 A bajnoki versenyfutás még tart ugyan, de kézilabdázóinknál a férfi szakágban a hétvégén eldől, hogy a szezonban melyik csapatot koronázzák meg a honi kupasorozatban. Természetesen a két favorit a címvédő Pick Szeged, valamint az MKB Veszprém bajnokcsapata, amelynek a BL-búcsút követően először adódik lehetőség címet nyernie az idényben.
 
Kiizzadt gyöngyösi iksz Balatonfüreden 2009. április 5. 19:47 A Gyöngyös ledolgozta háromgólos félidei hátrányát, és 24-24-es döntetlent ért el Balatonfüreden a férfi kézilabda NB I 24. fordulójában.
 
Megtört a jég: először nyert a Győri ETO 2009. március 13. 20:17 Nagy az öröm Győrben, ahol a férfi kézilabda NB I 22. fordulójáig kellett várni, hogy megszerezze első győzelmét a kisalföldi együttes, amely Éles József csapatát, a Gyöngyöst verte szoros első félidő után 35-30-ra.
 
Komlón égett meg a Debreceni KSE 2009. február 28. 21:27 Hatalmas meglepetésre otthagyta a fogát a Debreceni KSE a Komlói Bányász otthonában a férfi kézilabda NB I 20. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A középcsapatok rangadóján a Mezőkövesd otthon tartotta a pontokat a Gyöngyössel szemben, a Győr nagy lehetőséget szalasztott el, hogy megszerezze idénybeli első győzelmét, a Csurgó ellen bukott el hazai pályán.
 
Éles csapata ellen nyert a Veszprém 2008. december 17. 19:41 A címvédő Veszprém simán győzött Gyöngyösön a Budapest Bank férfi kézilabdaligában.
 
Kézilabda NB I: a PLER otthon intézte el a Gyöngyöst 2008. december 1. 19:59 A Budapest Bank férfi kézilabda Liga nyolcadik fordulójából pótolt mérkőzésen a PLER KC vendégeként lépett pályára a Gyöngyösi Főiskolai KK és szenvedett a félidei egygólos vezetés után hétgólos vereséget.
 
Következő »
24 ÓRA
00:28  Idén is Djoko-Nadal álomdöntő Rómában23:35  Drogba megnyerte a BL-t a Chelsea-nek!!!21:15  Kozák duplázott, újra Janicsék előtt20:46  Tagadják, hogy Jordi Alba már a Barcáé20:23  Costa Rica-i siker, dán ász rózsaszínben20:04  Nem akárhonnan ollózta be - videó19:28  Blatter Budapesten, Szepesit kitüntetik19:00  Top nyolc emlék a La Liga-szezonból18:20  Nadal újra összetörte Ferrer szívét18:00  Premier League: a West Ham jutott vissza17:47  Bertrand állítólag kezd a BL-döntőn!17:28  Fradi-búcsú a közönségtől, vereséggel17:03  Kínában folytathatja Seedorf16:34  Argentin keret Tévez és Pastore nélkül!16:09  Idén sem törik meg a hokivébé átka16:00  Ezt már csak a Montpellier bukhatja el!15:49  Tragédia után: hazatértek Erőss Zsolték15:35  Pedrosa maga mögé utasította Stonert15:24  A Garros-bajnokkal döntőzik Sarapova14:44  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódja14:15  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!13:37  A Kolozsvár nyerte a román bajnokságot12:59  A labdarúgó NB I küszöbén az Eger12:26  Balotelli marad a Manchester Cityben11:52  A Bayern lesz a BL-győztes - blog11:19  Romániával rendezhetjük a kosár Eb-t10:55  A Lakers szépített, a 76ers egyenlített08:01  Federer lesöpörte az olasz kedvencet  A Kecskemét elhibázta, a Győr nem  Bayern ötödször, vagy Chelsea először?  Ronaldo megkoronázta magát  A Szolnoké a bajnoki döntő nyitánya  Előkerült egy videó a nyolcéves Messiről  Drogba: Nem vagyok színész!  Elődöntős a magyar teniszező Prágában  MU-legenda is képben az Aston Villánál  Triplázott a sprinterkirály a Girón  Djokovics nyert, Federer következhet  Vagyonért igazolt a Mönchengladbach  Elege lett az Arsenal kapusának  Hollandiába tart a Chelsea csatára  Bizalmat kapott a Bologna vezetőedzője  Janics visszatért, Kozák vagy Fazekas?  MOB: később döntenek a jutalmazásról  Berdych kihozta a legjobbat Nadalból  Ezekkel nyernénk pénteken - fogadóblog  Barcelonában és Madridban tárgyal a Juve  A Győr tette izgalmassá a magyar focit  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?  Serena: félórás meccs, sír Róma  Nagy Tímea bronzérmes Kínában  A Liverpool már tárgyal Martínezzel  Ezért hagyja abba a Moto GP ásza!  Mancini: Erősítünk, a cél a BL  Az LA Kings karnyújtásnyira a döntőtől  Vezet az Indiana, 16-nál tart a Spurs  Ferrero megkóstolta FederertCsü  570-en neveztek a debreceni Eb-reCsü  Továbbállt a korábbi spanyol kapitányCsü  Drogba BL-győzelemmel feledné Moszkvát
Lapozás Több hír